2012. október 29., hétfő

Emberközelben – az Exposia Alkotócsoport fotókiállítása Gyöngyösön


Emberközelben címmel 2012. november 5-én, hétfőn 18 órakor Molnár István Géza (Eger) és Szabó Béla (Győr) fotóművészek nyitják meg az Exposia Alkotócsoport fotókiállítását a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban (Barátok tere 3.). Közreműködnek Kalocsai Mária – ének és Nagy Tibor (Wyrág) – kobza.
A 2009 májusában (Székelyudvarhely - Erdély) indult csoportosulás a székelyföldi fotográfus palettán az egyetlen olyan társulás, amely az említett régión kívül magyarországi alkotókat is fölsorakoztat. Legutóbb 2011. május 24-én,
a székelyudvarhelyi Sportcsarnokban szervezett Tavaszi expón jelentkeztek, Emberközelben című tárlatukkal, amelyen 25 alkotó vett részt munkáival, határon innen és túlról. A tárlaton olyan fényképészek is szerepeltek, akik nem tagjai az Exposiának, mint meghívottak vettek részt. A korábban már több alkalommal és több témával bemutatkozó alkotócsoport mostani anyaga is az Emberközelben címet viseli, azzal a különbséggel, hogy a jelenlegi tagok közül kilenc fotós munkája látható, tekinthető meg ezen, nevezetesen: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika), Kozma Erzsébet (Zetelaka), Kuthi Lázár (Felsőboldogfalva), Tiszavölgyi Zsolt (Füzesabony), Tóth Zsuzsanna (Hatvan) és Vass Lehel (Székelyudvarhely).
Ennek a kiállításnak a képeit, bár több alkotó felvételeiről van szó, a cím jellemzi a legjobban: Emberközelben. Mindegyik képkocka főszereplője az ember, mégis helyzetkép, portré, szociofotó, vagyis több műfaj sajátos lehetőségei által látjuk őket.
A fényképészek terepe többnyire Udvarhelyszék (Hargita megye), életmódjában változatos vidék, a hagyományos mesterségektől a legújabb technikai újításokig mindent egy-egy településen szinte egymás mellett láthatunk. Így van ez az ember esetében is: munkáját végző kovács, fonó és szövő asszony, juhászok, elpepecselő idős férfi, meg sok portré: koszos kisfiú, prófétaszerű öreg arcok, vidáman emlékezők, a pihenés, az öröm vagy éppen az ima pillanataiban. Az egyes embert is látjuk, a kis sarkakban egy-egy gyereket, magányos felnőtteket, gyászolókat és jóízűen elbeszélgetőket. Komor öregeket és derűs gyermekeket, illetve vidám öregeket és durcás, sértődött kisgyereket.
A munka és pihenés, megszusszanás perceit épp annyira fontosnak tartották megörökíteni, mint a kamerának ritkán kínálkozó különleges alkalmakat: a fintorgó gyereket, a merengő vagy gyászoló felnőttet.
Emiatt az arc sosem semleges. Láttatja, vagy éppen elfedni próbálja az érzelmeket, hangulatokat. Ott rezeg körülötte a boldogság, az izgalom, vagy éppen a méla csönd, az emlékezés szomorkássága dermeszti meg a levegőt.
A kamera közel férkőzött az archoz, mi, nézők pedig közelebb kerülünk egy-egy helyzethez, sorshoz. Ez bevallott célja a kiállítóknak: a mindig más ember, a szinte percről percre változó arc és a hozzá tartozó sorsok láttatása.